Jurányi Latte

PÁLOS HANNA és KOVÁCS D. DÁNIEL

A Füge és a Pagony Kiadó együttműködésében 2019 óta látható a Hab a tortán! mesesorozat a Jurányiban. A 3-10 éves korosztálynak szóló darabok legutóbbi epizódja Pálos Hanna és Kovács D. Dániel előadásában vasárnap debütált. A színész-pár Czigány Zoltán Csoda és Kósza mint festők meséjét állították színpadra. Az interjú a bemutató előtt készült.

Mi alapján választottátok ki Czigány Zoltán Csoda és Kósza mint festők meséjét?
Pálos Hanna: Régóta tudunk a Füge felkéréséről, egy-két karantént arra használtunk, hogy elkezdtük olvasgatni a Pagony Kiadó által felkínált meséket a kisfiunknak, Jakabnak. Hogy miért ezt a mesét választottuk? Nekem elsősorban a nyelvezete tetszett meg, amin megszólítja a hallgatóit. Illetve igyekeztünk olyan történetet keresni, amit jól meg tudunk valósítani ketten.

Kovács D. Dániel: Jakab 3 éves, a válogatási folyamatban rajta lehetett tesztelni a meséket, hogy mi mennyire működik. Illetve nyáron volt még egy tesztkörünk, vagyis egy családi táborozás a baráti társaságunkkal, amikor Hanna elkezdte felolvasni a Csoda és Kósza meséket a köré gyűlt gyerekeknek, amit nagyon élveztek. Az volt az első visszajelzés, hogy Czigány Zoltán meséje jó választás lehet. Többféle regisztert meg tud szólítani, a négy- és a hatéves illetve egy felnőtt is megtalálhatja a mesében azt, ami érdekelheti. 

Pálos Hanna: Túl a nyelvi humoron, jó problémákat vet fel a Csoda és Kósza kötet összes meséje, de már a keresgélés elejétől nekem gyanús volt, hogy ez az epizód - a Csoda és Kósza, mint festők - lesz a befutó: miről szól a festés?, mit jelent az alkotás?, mit szabad-mit nem?, hogyan kell formát találni a kreativitásnak? Valahogy egyértelmű volt, hogy ennek a korosztálynak ez egy nagyon aktuális téma.

Kovács D. Dániel: Csoda és Kósza archetipikus, fehér bohóc-buta bohóc páros, amihez könnyű hozzátenni alkotóként. Egy az egyben követjük a történetet, vagy legalábbis sok fordulópontját a mesének, de nincs rajtunk nyomás, hogy vesz-e el az eredeti mű értékéből, ha picit változtatunk, ha improvizálunk rá. 

Milyen most a közös munka?
Pálos Hanna: Nekem nagyon jó élmény. Úgy ismerkedtünk meg Danival, hogy együtt dolgoztunk, szóval ez a próbafolyamat egy nagyon otthonos közeg, ráadásul a közös munkára már elég rég volt lehetőségünk. Horváth Jenny (díszlet és jelmeztervező – a szerk.) segített nekünk egy-két dologban, de nekem nem idegen a kézműveskedés; alapvetően szeretek varrni, barkácsolni és örültem, hogy ebben a munkában kiélhettem ezeket képességeimet. De itt szeretném azt is megjegyezni, hogy minden tiszteletem a tervezőké és minden színházi dolgozóé, akikre az a feladat hárul, hogy boltról-boltra járjon, és megtalálja pont azt a színt és azt az anyagot, amit megálmodott egy-egy jelmezhez. Hát ez őrület.

Kovács D. Dániel: Nagyon régen játszottam színpadon, még a Színmű előtt az ELTE egyetemi színpadán. Nehéz is összehasonlítani ezt egy klasszikus próbafolyamattal, itt pont egy nagyon jóféle felszabadultságot hoz az, hogy mi vagyunk a saját külső szemünk, ilyen alapon nincs megfelelési kényszer. Kifejezetten jólesik most eggyel „kézművesebb” színházba belefogni, nem egy giga produkcióra készülni, hanem egy egyszerű történetű mesét színre vinni, megpróbálni minél jobban kiaknázni. 

Pálos Hanna: Tulajdonképpen valahol terápiás is ez a próbafolyamat. Dani a Kósza, én a Csoda, ők egy lópáros, akiknek konfliktusaik is vannak, aztán közösen meg kell találniuk a megoldást. Ez a mese most nagyon passzol nekünk szerintem.

Kovács D. Dániel: Klasszikus próbafolyamatban esetleg akadály tud lenni, ha összemosódik a munka és a párkapcsolat, és úgy hazacipelni a munkát, főleg, ha nagyon mások a szerepkörök. Ebben az esetben nem is nagyon van más választásunk, mint otthon gondolkodni az előadáson, ráadásul nagyon lassan, ráérősen dolgoztunk eddig rajta. 

Pálos Hanna: Az is egy próbának számított, amikor este 10.30 körül lefeküdt Jakab, és aztán tudtunk egy húsz percet beszélgetni az előadásról.

A kisfiatok lesz a tesztközönség?
Kovács D. Dániel: Felmerült bennünk, hogy hívjunk be ismerősöket és gyerekeiket egy úgynevezett főpróbára, de nagyon más mesélni hat szempárnak, mint befogni jóesetben harminc-negyven gyerek figyelmét. Csalóka tud lenni az, hogy mi működik, mi nem. A szójátékok, klasszikus félreértések nem úgy csapódnak le. De Jakabbal már sokat beszélgettünk a Csoda és Kószáról, az alapvetést érteni fogja.

Pálos Hanna: Ami miatt nagy esemény lesz ez a vasárnap, hogy Jakab most először lát minket színpadon. Már voltunk együtt többször színházban nézőként is, de Danival pl. világított már az Örkényben, én körbevittem a Katonában. Szereti a színházi légkört, nem idegen számára, de most leginkább arra próbáljuk felkészíteni, hogy minket lát majd szerepelni.

Szoktatok családi programokra járni? Mi alapján választotok? 
Kovács D. Dániel: Szoktunk járni családi programokra, nagyon prózai módon a válogatás alapja leginkább hogy mikor érünk rá.

Miért ajánlanátok a Hab a tortán! mesesorozatot a Jurányiban?
Pálos Hanna: A Hab a tortán!-t azért tudnám ajánlani, mert nem egy klasszikus gyerekszínházi élmény; a sorozat mindegyik része teljesen különböző stílusú, teljesen más fajta szemüvegen keresztül mesél. Ezeket a programokat az alkotóknak a színház iránti szeretete határozza meg. Az ad hoc jellege, akár az esetlensége igazi színházi légkört teremt, amivel jó találkozni egészen kicsiként, és a felnőtteknek is érdekes lehet.
 
Kovács D. Dániel: Én az első előadást láttam, Jordán Adél, Keresztes Tamás és Keresztes Andor előadásában. Nagyon hasonlókat gondolok, mint Hanna. A gyerekelőadásoknál, amit eddig Jakabbal láttunk azt éreztem, hogy feladat volt az, hogy az alkotók megtörjék azt a zavart vagy szemérmet, ami az első pillanatban minden gyerekben ott van attól, hogy nagy, puha székekben, picit sötétbe húzódó nézőtéren ülnek. Ehelyett a Jurányi Laborban egy magától értetődő helyzet alakul ki. Pont az előadások esetlensége szerintem közvetlenséget is szül, könnyebb bizalmat, cinkosságot érezni a nézőtér és a játszók között, nem annyira rigid az elválasztás, de ez nem minősít más gyerekelőadásokat.

Bordás Katinka
előadásfotók: Szokodi Bea